hajnali lucskos szemlélődés

Ma reggel ötkor felkeltem (najó ötkor csörgött a vekker), hogy havat lapátoljak. No így már mindjárt másnak tűnik a hóesés varázsa, amit eddig főként a fűtött szobából, vagy egy-egy kis rövid séta alkalmával szemléltem. Tegnap jött oda hozzám Sham (az álnevek használatát Trychydts-től tanultam :) és előszeretettel felajánlotta a ház és templom körüli hókotrás páratlan, tán soha vissza nem térő (ezt azért kétlem) lehetőségét. Magamra nézve azért annyira nem éreztem kötelező érvényűnek a felkérést, egyrészt mert tudtam, hogy Francesco-t is megtalálták hasonló ügyben, másrészt mert most lett volna egy jó lehetőségem arra, hogy kialudjam magam, amire az utóbbi napokban nemigen volt lehetőségem. Azért gondoltam próbára teszem magam. Amikor ötkor megcsörrent a mobil, lenyomtam vettem egy nagy levegőt, "hát legalább megpróbáltam", és már csuktam is vissza a szemem. Aztán fordultam kettőt és ahelyett, hogy vissza ereszkedtem volna legszebb álmaimba, valami elkezdett motoszkálni, hogy azért mégis csak neki lehetne veselekedni, meg talán nincs is olyan nagy hó stb. Gondoltam ismét tesztelem magam. Felültem, a pizsamára felhúztam egy melegítőt és megkerestem a hólapátot. Mivel éjszaka jócskán nulla fok fölött tengett, az utakat inkább lucsok, mint hó takarta. Az viszont bőven, tehát a lapátolást nem úsztam meg. Elkezdtem és egyre inkább élveztem. Persze többször lapátoltam már havat korábban (otthon Szentendrén, vagy Esztergomban... Rómában kevesebbett :), most mégis új élményt adott az alvó város közepén elkezdeni kotorni ezt a lucskos valamit. Az emberek már elvétve kezdtek szállingózni, s figyeltem az arcukat. A legtöbben, gondolom, már munkába igyekeztek. Sokan közülük talán minden nap elhaladnak itt, ugyanebben az időben (esetleg több tíz éve bejárva ugyanezt az útvonalat), hogy családjuknak, maguknak, megkeressék a betevő falatot. Presser klasszikus száma jutott eszembe. Egy óra alatt sikerült is körbelapátolnom a fontosabb részeket, ráadásul egész jól esett ez a kis mozgás.