adventi sikerek

Advent második hetét kezdtük el tegnap este. A múlthéten kórházba került Francesco. Miközben órát tartott, elkezdett szédülni, és rosszul lett. A doki beutalta a kórházba, s onnét már haza sem engedték. A belgyógyászat semmit nem mutatott ki, így most már alapvetően itthon van, s próbáljuk mindannyian visszafogni és rábírni, hogy egy kicsit húzza be a féket. Hát nem könnyű. Folynak még a neurológiai vizsgálatok. Azért némi javulás jeleit véltem felfedezni, ami annyit jelent, hogy már egyre kevesebbet szédeleg napközben. A feladatai nagy részét most átvállaltam: gimis órák, plébániai csoportok, lelkinapok, imaórák megtartása. Kezdenek élesben menni a dolgok. Eddig élvezem és ráadásul elég sok sikerélményben is volt részem az utóbbi hetekben, ami jót tett az egómnak :) Azt érzem, hogy van mondani valóm, amivel eddig sikerült megmozgatni a legkülönbözőbb korosztályokat.
Az egyik legnagyobb sikerélményem tegnap volt. Cserkészeknek kellett lelki-napot tartan. Ez már önmagában is furcsán hangzik: cserkészek és lelkinap. De hát Francescótól átvállaltam, és egyébként is volt bennem egy olyanfajta béke, hogy itt azért sokat nem veszthetek, de legalább kipróbálhatom magam a tízennégy-tizenöt éves korosztály előtt is. Beleugrottam. Találtam egy jó kis elrettentő címet: "Vágyaink és döntéseink a karácsony titkának fényében". (Nem rossz, mi !?:)
A program első felében az életünket mozgató vágyakról, azok fontosságáról beszéltem, a második félidőben pedig ezt folytatva beszéltem a döntések szerepéről életünkben. Sőt, a vágyakhoz kapcsolódva, a téma bevezetője után, adtam mindenkinek egy lapot és megkértem őket, hogy írják össze azokat a vágyaikat, céljaikat (mindenki ötöt), amit életükben szeretnének elérni, és hogy merjék szabadon engedni fantáziájukat anélkül, hogy azt éreznék, valami jámbor dologokat várok tőlük. Ha valakit érdekel, szívesen leírom mi lett a vége. A lényeg, hogy a nap végén a legtökösebb kemény fiúk is azt mondták a vezetőiknek, hogy nagyon "bejött" a téma. És én is úgy láttam, hogy alapvetően jól érezték magukat. A nagy menet persze csak holnap kezdődik, amikor is két hétig ugyan arról kell majd beszélnem közel húsz osztálynak...
Egyre inkább azt érzem, hogy a siker ajándék, mely segít növekedeni, a kudarc pedig -ami szintén bármikor, bármely területen képes beköszönni- alázatra tanít, és így, ha kicsit fájdalmasabban is, ugyanezt a növekedést szolgálja. Most, az adventi időszak segít abban, hogy a nap folyamán egyre többet szegezzem csendesen tekintetemet arra a Valakire, aki valahol ott bújkál minden öröm, siker, kudarc és fájdalom mögött.