ég és föld között - holt-tenger

back to the school

Épphogy leadtam a csoportokat és pihenés képpen kiruccantunk az itteni kis magyar csapattal megnézni, hogy milyen is az az Ein Gedi National Park, meghívtak egy római továbbképző konferenciára, amely főként az egyház vallásközi párbeszédre vonatkozó alapelveivel foglalkozott. Tartalmilag sok új dologgal nem találkoztam, mégis jó volt egy folyamatos ívben látni azt, hogy miként változott az egyház egyetemes szemlélete a különböző vallások és kultúrák tekintetében.

A találkozót a Fokolár szervezte, így jócskán volt alkalmam olyan emberekkel találkoznom, beszélgetnem, akikkel már egyébként is terveztem. Sokat adtak a mozgalomhoz közel álló, más vallású, főként akadémiai közegben mozgó, három előadó személyes tapasztalatai.

Minden előfélelmemmel szemben, amelyben már vakmerőségnek véltem újabb négynapot feláldozni, végülis azt érzem, hogy sokkal többet kaptam a találkozótól önmagában is, de különösen személyes csevegésekből, mint amit el tudtam képzelni. Úgyhogy igazán hálás vagyok azoknak, akik meghívtak és akik ezt lehetővé tették. (Hiszen azért egy Jeruzsálem-Róma kiruccanás azért mégsem Budapest-Szentendre.)

Ma már viszont az egyetemi könyvtárban próbálkoztam azzal, hogy újra felvegyem a tanulmányi ritmust. Meglepően jól ment. Egy erős négyest simán megadnék magamnak.

áldás

lényegre figyelve

Az előző posztban említett olasz csoporttal volt még egy egészen sajátos élményem. A csoporttal eljött nyolc fokolarina is (a fokolár közösségen belül Istennek szentelt életet élő nők), főként középkorúak. Az egyikük,Pla, rákos daganattal döntött úgy, hogy részt vesz ezen a szentföldi zarándoklaton. Több mint négy évvel ezelőtt fedezték fel nála a rosszindulatú tumort, azóta - különboző kezelések mellett is - a daganat tovább terjedt és mostanra többszörös áttétet diagnosztizáltak. Mélyen megérintett az, ahogyan Pla az egész úton jelen volt, járt, figyelt beszélgetett... A hosszabb gyaloglásokhoz szüksége volt tolókocsira, egyébként azonban nem sok jel utalt arra, hogy halálos beteg. És mégis - nemcsak ő, hanem a környezete is - teljesen tudatában volt annak, hogy napok kérdése és beköszönhet életének utolsó - valószínűleg csak hetekig elhúzódó - szakasza. Nagymamám tíz évvel ezelőtt csontrákban halt meg, így nem először találkozom közelről azzal, hogy egy ilyen daganat miként képes rövid időn belül felemészteni valakinek az életét. Mégis Pla jelenléte most nagy hatással volt rám. Sok-sok minden, ami mostanában foglalkoztat valahogy relatívvá váltak és olyan apró dolgokra kezdtem el odafigyelni, hogy miként szólok valakihez, vagy hogy amit teszek, azt hogyan teszem. Miként szólnék az emberekhez, ha tudnám, hogy ez az utolsó lehetőségem, vagy miként tenném a legbanálisabb dolgokat is, ha tudnám, hogy az utolsó alkalmam arra, hogy szeressek? Ezek a kérdések forogtak bennem.

zarándokok 2

Tegnapelőtt átadtam a svájciakat követő olasz csoportomat Al-nak, így véget ért a cirka tizenöt napos idegenvezetői küldetésem. Azt azért nem mondom, hogy a végére nem éreztem magam úgy, mint egy kicsavart mosogatórongy. Ráadásul megértettem azt is, hogy a profi idegenveztők nem véletlenül tanulják évekig ezt a szakmát. A törtenelmi, archeológiai, tárgyi ismereteimmel, az előadókészségemmel, és a spirituális összefüggések megvilágításával azt hiszem nemigen volt gond (és hát főleg ezeket várták el tőlem). A helyi növényzet ismeretében azonban már jelentkeztek némi hiányosságok, úgyhogy a következő csoport érkezésére mindenképpen tuningolni fogom a botanikai felkészültségemet (is). Mindent egybevéve nagy élmény volt bejárni újra a szent helyeket, megvilágítani azok jelentőségét, és a visszajelzésekből úgy tűnt, hogy ez nem csupán engem gazdagított.

zarándokok

Ehhez hasonló kisebb villámbejegyzésekkel kísérlem meg újraéleszteni a blogomat. Most éppen egy svájci csoportot vezetgetek a Szentföldön többed magammal. Túl azon, hogy egész sok dologra kell figyelni, igazi szemlélődés is! És a német is egész jól megy. Bár amikor rövid idő alatt kell öszetettebb spirituális (esetleg teológiai) vagy archeológiai aspektusokat megvilágítanom, akkor olaszra váltok és hagyom, hogy a lelkes fordítók is dolgozzanak. Rájöttem, hogy szeretek zarándokcsoportokat vezetni. Tetszik, hogy eljutok olyan helyekre, ahová egyébként talán nem, sok új embert ismerhetek meg és adhatok valamit az eddig megszerzett ismereteimből, tapasztalataimból. Az elfogadottsági indexem pedig (ezidáig) úgy tűnik, hogy elég magas. Sokat merítek a személyes beszélgetésekből is, ahol a legkülönbözőbb személyes élettörténetekkel találkozom. (Csak ebbena svájci csoportban találkoztam autószerelővel, kirúgott bankárral, vallási vezetővel, németország szerte ismert színésznővel, akinek nemrég halt meg a férje...) Sokszor úgy tűnik, az idelátogató keresztény embereket az érinti meg leginkább, amikor megsejtik, hogy az itteni kövek mögött rejlő valóság milyen hatással volt, van vagy lehet az életükre.