holdfogyatkozás

Rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz dolog ez a valami, ami leginkább holdfogyatkozás néven kering a köztudatban. Különösen akkor, ha a Holt-tenger partján, fényszennymentes környezetben, egy forró termálforrásból, pont egy vizsgás nap után, ellazulva, jó társasággal fűszerezve szemlélhetem, hogy miként furakszik be a Föld a Nap és a Hold közé úgy, hogy árnyékával teljesen eltakarja ezt a kis földközeli glóbuszt. A vártnál sokkal jobban élveztem az egészet. Kristálytiszta égbolt, (szinte) sehol senki rajtunk kívül... A holdfogyatkozás kezdetéig majdhogynem mindent élesen bevilágított a telihold fénye: a tengert, a környező hegyeket. Aztán a Hold egyszer csak elkezdett zsugorodni. Naivan már akkor felujjongtunk, amikor még csak a Föld külső árnyéka (penumbrája) takarta el a Holdat, nem gondolva arra, hogy, teljes holdfogyatkozásról lévén szó, még további sötétedés várható. Filmbe illő jelenet volt, ahogy az elsötétedéssel egyenes arányban az egész tenger egyre hangosabban kezdett morajlani, majd pedig akkora hullámokat bírt produkálni, amelyeket még soha nem láttam itt a Holt-tengernél. Éjjel fél egy lehetett, amikor a Hold már magához térőben volt és áthajtottunk En Gedibe. Ott előpakoltuk a Piotr-féle lafát és minden belevalóval együtt beburkoltuk megadva ennek a rövid planetáris színjátéknak a méltó lezárását.

pünkösd - shavuot

Három nappal ezelőtt ünnepelte a zsidóság Shavutot, most pedig Pünkösd vigíliáját ülik a keresztények. Shavuot és Pünkösd: két ünnep, mely naptári eredetüket tekintve szorosan összekötődnek, hisz az első keresztények, akiknek többsége a jeruzsálemi és galileai zsidóságból került ki, s annak hagyományait őrizték, előszeretettel töltötték meg új jelentéssel a már meglévő ünnepeiket.
Most, idén elgondolkodtatott ez az erős kontraszt. Shavuot, amely zsidóság egyik fő-, zarándok ünnepe, a Törvény átadásának megemlékezéséről szól. Azt ünnepli a zsidó nép, hogy Isten kinyilatkoztatta Mózesnek a Törvényt, kőbe vésve így az Istennel való közösség "zálogát". A kereszténység ugyanakkor a Szentlélek eljöveteléről emlékezik meg, arról, hogy Isten Szent Lelke eltöltötte az apostolokat, új erőt, fényt, lendületet adva ennek a maroknyi embernek, akik még fel sem ocsúdtak a Föltámadottal való találkozásból. Ráadásul ezt tekintjük az Egyház születésének is. Nem furcsa ez egy kicsit? A zsidóság identitásának meghatározó eleme a Törvény, az azt védő szabályrendszerek, illetve annak szövevényes értelmezése, s értelmezésének az értelmezése... ugyanakkor mégsem mondhatnánk, hogy a zsidóság valaha is "intézményesült" volna olyan szinten, melynek következtében  annak átfogó "intézményéről" beszélhetnénk. A kereszténység pedig, melynek Egyházzá szereveződése kifejezetten karizmatikus (lelki) indíttatásúnak tűnik, a vallások történetében páratlan módon alakult állami szervezeteket és multinacionális vállalatokat megszégyenítő adminisztrációval és hivatali struktúrával bíró intézményes rendszerré. Kétségtelen, hogy a reformáció után sokat formálódott az Egyház-értelmezés, azonban - hogy katolikusként a saját házam táján söprögessek - a Lélektől/élettől/ kiüresedett "intézmény" veszélye folyamatosan ott lebeg felettünk. Meggyőződésem persze, hogy az Egyház nem élte volna túl az elmúlt kétezer évet, ha nem akadtak volna olyan "Lélektől" vezérelt emberek, akik hiteles módon tudták közvetíteni Jézus örömhírét, olykor árral szemben haladva. És azt sem gondolom, hogy a zsidóság ne szembesült volna, vagy ne szembesülne napjainkban is más-más formában az intézményesülés kihívásaival. Csak elgondolkodtatott, hogy két, sokszor szembeállított princípiumból (Törvény-Lélek) kiindulva, két nem várt, szinte ellentétes irányú vallásszociológiai jelenség figyelhető meg: a Törvény köré szerveződő zsidóság, amely soha nem vált központosított struktúrává, és a Lélek kiáradásával született keresztény közösség, mely egy-két évszázadon belül összetett hivatali hálózattá, centralizált Egyházzá szerveződött. Természetesen ez, amit most leírtam, amolyan blogosan leegyszerűsített megpendítése a kérdésnek, miután épphogy csak egy kis ízelítőt akartam adni abból, ami ma este elgondolkodtatott Shavuot és Pünkösd kapcsán.
Azonban, hogy egy személyes szót is szóljak arról, hogy mit jelent számomra Pünkösd ma éjjel: legindkább élő reményt... főleg, amikor azt tapasztalom, katolikusként, hogy a Lélek, sok fájdalmas tapasztalat mellett sem halt ki az Egyházból, hanem számos hiteles emberen és közösségen keresztül képes lüktető forrást teremteni, tüzet gyújtani, megtisztítani, egyszóval Életet adni és személyes életemet is betölteni.

csembaló koncert

Tanítványom, Tsipi, aki az itteni országos rádió komolyzenei főszerkesztőjeként dolgozik, jelezte, hogy van két jegye az izraeli zenei fesztivál keretén belül meghívott Enrico Baiano csembaló koncertjére. Fel is hívtam Loncy-t, hogy van-e kedve eljönni, s miután nem állt égnek a haja az ötlettől, elhatároztuk, hogy elmegyünk. Csak később realizáltam, hogy ez pont a Barca-Manchester BL döntőt lőtte ki számomra, amiért azért szívtam rendesen a fogam. Életem első csembaló koncertje azonban meglepően jó élményként csapódott le. Négy Bach-művet adtak elő: C dúr, D mol, C mol és D dúr csembalóra írt koncertjét, melyek közül kettő két-csembalós darab volt. Nekem azt hiszem, a második és harmadik opus adagio tételei tetszettek a legjobban. Mintha ott éreztem volna a legáthatóbban a csembaló(k) és a négytagú kamarazenekar hangzásvilágának mélyreható összhangját. A két csembalista, Baiano és Häkkinen meghökkentően zseniális produkciót nyújtottak. Játékuk alapján könnyen fel lehetett volna cserélni őket: Baiano, a nápolyi virtuóz, kimérten, rezzenéstelen arccal játszott, s nemhogy a szemöldöke sem rezdült, de mintha még levegőt is elfelejtett volna venni. Míg a finn művész, egészen mély beleéléssel bravúrozott a csembalón és minden porcikája együtt rezdült a kamarazenekar többi tagjával. A végeredmény egy olyan zenei élmény lett, amely már nagyon hiányzott és végül még a BL döntő hiányát is sikerült feledtetnie (ami azért nálam bizony mond valamit).