2012. február 13., hétfő

visszatekintés itthonról

A Malév-krach körüli bonyodalmak ellenére is itthon vagyok. Jeruzsálemben 12-13 fokot hagytam pluszban, itt ugyanezt megtaláltam mínuszban. A havas táj, napsütés azonban alapvetően nagyon jó hatással volt rám, miután Loncyval több, mint 10 órás utazás után Budapesten landoltunk. Még egy Malév-logóval ellátott repülőt is sikerült megpillantanom a reptéren. Mitagadás, szerettem a Malévot.
Múlt hét csütörtök óta az első napok a pihenésről és a családról szóltak. Szombaton, a szibériai időjárás ellenére még egy szentendrei sétát is beiktattunk. A jégzajlás mégis csak egy olyan jelenség, amely fényképezőért kiált, úgyhogy Szilvivel és apuval kimentünk a gátra és megnéztük mi az ábra a sétányon. Vasárnap tágabb családi banzájt tartottunk, amely skype-os olaszországi összeköttetéssel, immár többedszer, virtuálisan is kibővült.
Ma pedig végre egy pillanat, amikor összeszedem magam, hogy néhány emlékezetes pillanatot kiragadjak az elmúlt két hónapból.

A Loncy-val töltött karácsony minden bizonnyal egyike volt ezeknek az albumba illő momentumoknak. Én éppen egy csoporttal voltam, de ez nem vált akadállyá abban, hogy a Szentestét teljesen szabaddá tudjam tenni. Két évvel ezelőtt karácsonyoztam először Betlehemben. Akkor a Pásztorok mezején ünnepelt egyszerű éjféli mise, az egyik valódi barlangban, mély nyomott hagyott bennem. És most ismét Betlehemben voltunk, ahová a keresztény világ tekintete szegeződött karácsony napjaiban. Közvetlenül a Születés Bazilika mellett voltam elszállásolva a csoporttal, ahová Locy már az éjféli mise előtt megérkezett. Kettesben, meghitten töltöttük a Szentestét.  Csendes béke és mélyről fakadó öröm járt át, ott Dávid városában. Megszületett.

A spirituális életen túl az egyetem és a csoportvezetések is folyamatos erőforrást jelentenek. Szeretek kutatni, meglátni, felfedezni összefüggéseket, arról pedig már többször írtam, hogy mit jelent számomra csoportokat vezetni. A munkáimra adott pozitív visszajelzések újra és újra megerősítenek.
Nagy élmény és újdonság volt a januári csoporttal Szamária vidékét bejárni. Tegnap pedig megtudtam, hogy a héber nyelvtanulásba fektetett idő és energia sem volt haszontalan, ugyanis sikeresen abszolváltam a középszintű  záróvizsgát. Élvezem a hébértanulást, és nem pusztán azért mert része a tanulmányi programnak, hanem mert sok mindent segít megérteni a környező világból.

Szintén újdonság, hogy néhány hete ismét Jeruzsálem Óvárosában lakom, mégpedig ugyanott, a Via Dolorosán, ahol már laktam egyszer két hónapot. A müezzinek most  ismét néhány méterre tőlem emlékeztetnek Allah dicsőségére. A teraszon pedig az Óváros több ezer éves légköre ölel át. A Szikla-dóm arany kupolájának fényében, a templomtornyok, minaretek között ellátni egészen az óvárosi zsinagóga kupolájáig. Most nem is teszek kísérletet arra, hogy megfogalmazzam,  mit jelent számomra az Óváros, Jeruzsálem varázslatos, sebzetten lüktető szíve.

Néhány megírandó munka még vár rám, most azonban akkor is az itthonlété, a családé és barátoké a szó.