argentína - szimpózium

Szombat este indultunk a szimpózium helyszínére, a fokolárnak egy nagyobb központjába, mely Buenos Aires vonzáskörzetében található. A vonzáskörzet jelen esetben négy órás buszozást jelentett a városközponttól. A hely pedig, ahová megérkeztünk egy végtelenül békés, nyugalommal áthatott kis városka volt a lenyűgöző Pampa kellős közepén. Ezt a belterjes városkát legtöbben Mariapoli O'Higgins néven ismerik. (Akinek mond valamit Loppiano , az nagyjából el tudja képzelni a hely jellegét.) Tehát ezúttal a Mariapoli O'Higgins adott otthont a Fokoláre mozgalom által szervezett 4. Zsidó-Keresztény szimpóziumnak.

Kis háttérkitekintés: a Fokoláre mozgalom lelkiségének egyik meghatározó vonala a párbeszéd, legyen szó a Katolikus Egyházon belüli különböző mozgalmak, lelkiségek közti párbeszédről, ökumenikus (különböző keresztény felekezetek közötti) párbeszédről, a nagy vallásokkal való párbeszédről, vagy akár a szekuláris, más világnézetű társadalommal való dialógusról. A második vatikáni zsinat óta több színtéren is divatossá vált nyitásról, nyitottságról és párbeszédről beszélni, anélkül, hogy ezeknek a fogalmaknak egységes és világos körvonalai lennének mind a mai napig. A Fokoláre mozgalom egyike azoknak az úttörőknek, amelyek 'alulról' induló kezdeményezésekkel, főként tapasztalati szintről indulva próbálják megérteni, mit jelent napjainkban, keresztényként párbeszédben lenni más felekezetű, más kultúrájú, más vallású emberekkel. (Ez éppenséggel a kutatási területem egyik központi témája is, úgyhogy igyekszem nem belemerülni a témába.) Néhány évtizede az imént említett területek több szintjén is előrelépés történt, amely sajátosan érzékelhetővé vált a nagyobb vallásokkal történő dialógus terén. A különböző közös társadalmi projektekből, testvéries találkozókból szakmaibb jelegű fórumok fejlődtek ki. Ezek lettek a Fokoláre mozgalom vallásközi (hindu, zsidó, buddhista, muzulmán...) szimpóziumai, ahol, mind katolikus, mind az adott vallás részéről, egyes szakterületek kompetens képviselőinek bevonásával próbálják értelmezni a dialógus lehetőségeit, perspektíváit.
Az első és második zsidó-keresztény szimpózium Rómában volt 2005-ben és 2007-ben, melyek után 2009 februárjában tartották a harmadikat Jeruzsálemben. Ezen már magam is részt vettem, miután pont akkor érkeztem a jeruzsálemi ösztöndíj-programra frissen végzett teológusként. Idén februárban pedig jelezték a szervezők, hogy számítanának rám a most augusztusra tervezett szimpóziumon is. Így kerültem be a hat fős szentföldi delegációba, melyben hárman voltunk keresztények (köztük két palesztin izraeli állampolgár), továbbá két ortodox és egy nem ortodox zsidó résztvevő, akiket már régebb óta ismertem. Ez a tapasztalat már önmagában is megért egy utazást.
A találkozó kivitelezése némileg oldstyle-ra sikeredett (a jeruzsálemihez képest legalábbis mindenképp), miután erősen dominált a felolvasott előadások dömpingje, amely meglehetősen kiszorította a nyílt diskurzusok, vitafórumok idejét. Pedig az ilyen jellegű találkozókon ezeknek meghatározó szerepük van. A témák vegyesek, az előadások többnyire színvonalasak voltak. Nagyjából a közel száz résztvevő fele tette ki a zsidó résztvevők számát, köztük a genfi ortodox főrabbi-tól kezdve a buenos airesi reform rabbiképző rektorán keresztül egyetemi tanárok voltak főként fellelhetők. Katolikus részről teológusok, különböző szintű vallási vezetők, közéleti személyiségek, politikusok, jogászok is felbukkantak, de nem hiányzott a porondról a pedagógia és a pszichológia néhány nevesebb képviselője sem. A témákról külön-külön hosszú lenne most írni. Én ötöd magammal vettem részt egy kerekasztal beszélgetésen, ahol arról beszéltem, hogy mit jelent számomra, katolikusként Jeruzsálemben, a Héber Egyetemen a zsidó-keresztény párbeszéd egyes területeit tanulmányozni.
Mint a legtöbb konferencián, vagy ilyen jellegű pereputtyán, itt is a kötetlen találkozások voltak talán legproduktívabbak. Ilyenkor kerül sor kötetlenebb beszélgetésekre olyan figurákkal, akiket egyébként szinte képtelenség lenne megtalálni, elérni. Erős volt megtapasztalni, hogy az egyik leginkább érzékelhető összetartó erő, az a Fokolár lelkisége volt, amely valamilyen módon meghatározóvá, és így a párbeszéd kiindulópontjává, vált mind a zsidó, mind a katolikus résztvevők számára. Ez a legtöbbjük esetében régi, személyes tapasztalatokra nyúlik vissza.

Gyakran kérdezik, hogy valójában mire jók ezek a találkozók. Hisz nem történik más, mint hogy egy maréknyi (olykor intelligens, olykor fontos) ember összejön pár napra, elmondanak néhány okos megállapítást, rávilágítanak összefüggésekre, megosztják a tapasztalatainkat... mindenki happy stb. Egy részről nehezen tudnám pontosan megmondani, hogy hol érhető tetten igazán egy ilyen szimpózium hatása. Ugyanakkor a mostani alkalom után azt gondolom, hogy sokkal fontosabbak ezek az alkalmak, mint amilyennek tűnnek. Azt hiszem, hogy a konstans személyes kapcsolatokra épülő, akár intellektuálisabb, akár egzisztenciálisabb fórumoknak, mint ez a szimpózium is volt, jóval nagyobb a hatótávolságuk, mint például egy rutinból megszervezett szakmai konferenciáé, amelynek persze szintén megvannak az értékei. Azok közé tartozom, akiknek meggyőződése, hogy annak van első sorban formatív ereje, amit megélnek a résztvevők egy ilyen találkozón és ez az, ami képes aztán meghatározni a különböző témák rezonanciáját is.

A Fokolárnak talán pont ez az egyik erőssége és ezért látnak sokan benne reményteli távlatokat a dialógus mélyebb megértésének még kitaposatlan és olykor töredezett útján.