Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel. (Szof 3,17)
Amikor elolvastam ezt a részt, sorra előjöttek bennem életem azon epizódjai, amikor valaki, vagy valakik igazán örültek nekem. Ez sajátosan jó érzés! Wow, valami miatt ezeknek az embereknek fontos vagyok és kicsattanó módon tudnak örülni nekem, a nyakamba borulni, átölelni, vagy éppen csendesen várakozni arra, hogy észrevegyem és odalépjek. Hálás vagyok azért, hogy életemben jelen van ez az alapélmény. Ugyanúgy van jelen, ahogyan ennek ellenkezője is: amikor pont esetleg az, aki szeretném, hogy felfigyeljen rám, esetleg nem teszi, s akinek szeretnék "fontos" lenni, talán pont annak nem vagyok... vagy nem olyan mértékben ahogyan szeretném, hogy legyek. Mindkét tapasztalat része az életemnek, s talán a legtöbbünk életének. Vagy mégsem mindannyiunk életében van jelen ez a tapasztalat, hogy van Valaki, aki igazán örül nekünk, mindig, mindenhol és bármiféle elvárás nélkül? Azt hiszem, hogy ha az emberek nagy részének meglenne ez az élmény, mint alapbizonyosság, akkor másként nézne ki ma a világ.
Most valami olyasmire hívott meg ez a mondat, hogy tudjak, örülni, igazán megörülni a körülettem lévő embereknek. Tudjak rácsodálkozni azokra az emberekre is, akik életem mindennapi, "megszokott" részét képezik, sikerüljön meglátni bennük valamit, amit talán soha nem fedeztem még fel.
6 megjegyzés:
Az élmény valóban nincs meg minden emberben ennek a Valakinek a szeretetére, de szerencsére (akár tudnak róla, akár nem) a vágy bennük van :)
helló m!
önmagában a vágy a szeretetre, vagy elfogadásra szerinted mit garantál? sokszor úgy tűnik nekem, hogy a vágy önmagában, a beteljesülés tapasztalatának hiányában pusztán sok-sok fájdalom forrása... Vagy Te hogy látod?
(a reakcióidőm egyébként nem mindig ilyen tragikus ;)
A beteljesülés nélküli vágy valóban sok fájdalmat tud okozni, főként ha nem a szeretetre irányul. Maga a vágy viszont egy lehetőség arra, hogy elinduljon az ember annak tárgya felé, vagy a vágy tárgyának kutatására: mi az, amitől boldog lehet, ami valós és nem felszínes örömöt képes adni, amiből maga a vágy fakad? Persze ez elég elvontnak tűnhet, és koránt sem ilyen fekete-fehér és egyszerű a valóság, de valami ilyesmire gondoltam, amikor azt írtam, hogy a vágy Isten felé szerencsére mindenkiben ott van. Maximum nem Istennek hívják. Amit nem ismerünk, azt nehezen tudjuk megnevezni...;) Lehet, hogy idővel majd változik a véleményem - mivel még lesz rá bőven időm az életem során :) - de most még így látom.
"Maga a vágy viszont egy lehetőség arra, hogy elinduljon az ember annak tárgya felé, vagy a vágy tárgyának kutatására..." alapvetően magam is így látom. Hiszem, hogy a vágy az élet és a fejlődés motorja és hogy lényegében minden szeretet, boldogság, biztonság, tudás (az "igazság" megismerése) utáni vágy egy felé, a teljesség felé konvergál, és mindez mintha valóban túl mutatna az immanens világ keretein... A kérdés számomra főként az, hogy miként lesz a vágyból tapasztalat. Mintha ez lenne az egyik legnagyobb kihívás ma. Vagy mégsem?
Igen, valóban rátapintottál a lényegre, és a kérdés jogos. :)
Tagja vagyok az egyházmegyénk ifjúságpasztorációs önkénteseinek, és már 6. éve azon fáradozunk, hogy erre a megtapasztalásra lehetősége legyen az embereknek. Sokszor ütközünk falaknak, és - hát azt kell mondjam,- sajnos sokszor nem civil falak ezek, hanem hívőké. De valami miatt (gondolom a Lélek tolja a szekerünk hátulról, mikor nekünk már nem megy...) bennünk van a bizalom, hogy mégis érdemes. Az a szép bennünk emberekben, hogy sosem tudhatjuk, hogy mi az, ami megérint valakit, így egész lehetőségek tárháza áll előttünk. Azért nem mindig látom ám"rózsaszínben" a dolgokat, de furcsa mód valami miatt a remény mindig bennem van. No, de nem is "okoskodom" tovább. :) Odakint, Jeruzsálemben Te hogyan találkozol ezzel? Gondlom, legfőképp most onnan vannak tapasztalataid.
"Azért nem mindig látom ám"rózsaszínben" a dolgokat, de furcsa mód valami miatt a remény mindig bennem van." drukkolok, és jó tudni, hogy vagytok. Itt Jeruzsálemben mások a körülmények (kisebbségben élő keresztények,éles vallási és társadalmi kontrasztok...), de a kihívások talán egészen hasonlóak: megérteni a körülöttünk lévő embereket, sebeiket, fájdalmaikat. Elszenvedni nem csak a vallási vagy etnikai, de gyakran a keresztények közötti belső megosztottságot is... ugyanakkor pedig belekapaszkodni azokba a reménysugarakba, amelyek sokszor tényleg az emberek legmélyebb vágyain keresztül mutatkoznak meg. Ezt például sokszor tapasztalom az egyetemen, a személyes kapcsolatokban.
örülök, hogy felbukkantál itt a blogon! :)
Megjegyzés küldése