2010. december 15., szerda

advent - ... sem országodat magányosnak


Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: "én gyönyörűségem", és országodat: "menyasszony", mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy. (Iz 62,4)
Valahogy jó rátekinteni ezekre a próféciákra. Eddig, még ha a legletargikusabb, legkritikusabb pillanataimban is került elém ez a rész, vagy Izajásnál megjelenő más, ehhez hasonló prófécia, mindig valami mély vigasz töltött el. És most is... Ezúttal, ez a trito-izajási passzus azonban sokkal inkább túlmutatott a személyes (az én életemre vonatkozó) vetületen és a társadalmi, közösségi dimenzióját nyitotta meg előttem. Lehet, hogy pusztán azért, mert háromszor hangzik el a magyar fordításban az "ország" kifejezés. (Mind a héber, mind a görög LXX szöveg a "föld" szót használja egyébként, amely az adott helyet, ill. a helyhez kötött társadalmat írja le - hasonlóan az angol "land" kifejezéshez.)
Hogyan válik konkréttá egy ilyen megvilágítása ennek a szentírási résznek? Sokat foglalkoztat mostanában az, hogy én is tartozom egy néphez, egy "országhoz", s ezért mondhatom, ha kérdezik, "magyar vagyok". Húha, most nem szeretnék sem nemzetérzelmi, sem aktuálpolitikai kérdésekbe elmerülni. (Noha komolyan foglalkoztat a kérdés, hisz két évig egy olaszországi, nemzetközi közösségben, három évig, szintén nemzetközi közegben, szintén Olaszországban - Rómában, főleg német nyelvűekkel egy fedél alatt, most pedig Jeruzsálemben, ugyancsak főleg nemzetközi közegben, mégis meghatározóan két nép társadalmi forgatagában jelenik meg új és új kontextusban a kérdés, hogy mit is jelent számomra magyarnak lenni.)
Most inkább csak az fogott meg, hogy jövök egy "országból", amely történelme folyamán gyakran megtapasztalta, mit jelent elhagyatottnak lenni, s élek jelenleg egy olyan "országban", amelynek mind a zsidó, mind a palesztin "népe" átélte a történelem folyamán, hogy mit jelent az elhagyatottság.
Talán ma nem is annyira a "magára maradottság" a kérdés, hanem azok a sérülések, amelyek a múltban ebből fakadóan keletkeztek. Amikor olvasom, vagy bármely módon szembesülök akár az itteni, akár az otthoni - sokszor kilátástalannak tűnő politikai helyzettel - igenis ezek a mondatok azok, amelyek némi biztató fényt jelentenek, hogy lehet remélni, és lehet tenni egy olyan társadalomért, melyben az "oroszlán és a bárány" együtt sakkoznak, futnak versenyt, Warcraft-oznak, vagy tudomis én...

Nincsenek megjegyzések: