hajnali lucskos szemlélődés

Ma reggel ötkor felkeltem (najó ötkor csörgött a vekker), hogy havat lapátoljak. No így már mindjárt másnak tűnik a hóesés varázsa, amit eddig főként a fűtött szobából, vagy egy-egy kis rövid séta alkalmával szemléltem. Tegnap jött oda hozzám Sham (az álnevek használatát Trychydts-től tanultam :) és előszeretettel felajánlotta a ház és templom körüli hókotrás páratlan, tán soha vissza nem térő (ezt azért kétlem) lehetőségét. Magamra nézve azért annyira nem éreztem kötelező érvényűnek a felkérést, egyrészt mert tudtam, hogy Francesco-t is megtalálták hasonló ügyben, másrészt mert most lett volna egy jó lehetőségem arra, hogy kialudjam magam, amire az utóbbi napokban nemigen volt lehetőségem. Azért gondoltam próbára teszem magam. Amikor ötkor megcsörrent a mobil, lenyomtam vettem egy nagy levegőt, "hát legalább megpróbáltam", és már csuktam is vissza a szemem. Aztán fordultam kettőt és ahelyett, hogy vissza ereszkedtem volna legszebb álmaimba, valami elkezdett motoszkálni, hogy azért mégis csak neki lehetne veselekedni, meg talán nincs is olyan nagy hó stb. Gondoltam ismét tesztelem magam. Felültem, a pizsamára felhúztam egy melegítőt és megkerestem a hólapátot. Mivel éjszaka jócskán nulla fok fölött tengett, az utakat inkább lucsok, mint hó takarta. Az viszont bőven, tehát a lapátolást nem úsztam meg. Elkezdtem és egyre inkább élveztem. Persze többször lapátoltam már havat korábban (otthon Szentendrén, vagy Esztergomban... Rómában kevesebbett :), most mégis új élményt adott az alvó város közepén elkezdeni kotorni ezt a lucskos valamit. Az emberek már elvétve kezdtek szállingózni, s figyeltem az arcukat. A legtöbben, gondolom, már munkába igyekeztek. Sokan közülük talán minden nap elhaladnak itt, ugyanebben az időben (esetleg több tíz éve bejárva ugyanezt az útvonalat), hogy családjuknak, maguknak, megkeressék a betevő falatot. Presser klasszikus száma jutott eszembe. Egy óra alatt sikerült is körbelapátolnom a fontosabb részeket, ráadásul egész jól esett ez a kis mozgás.

meteo

Tegnap leesett az első hó, megérkezett a hideg, az utak kezdenek lefagyni. Amolyan télies feeling kezd beköszönni, s mindez nem töri meg a leköszönő ősz varázsának a hangulatát. Tegnap például az egyik pillanatban az égbolt tiszta, napsütéses, a következő percben már vékony felhőrétegből kezdenek szállingózni azok fehér valamik. Erős hideg szélfúvás közepette is a napsugarak azért annyira átverekszik magukat, hogy az életkedv egész normális, az esetemben átlag fölöttinek mondható értéket produkál. Most is például, ahogy átnézek a monitor fölött, keresztül az ablakon, Liszt Allegro maestoso zongoraversenyét hallgatva, van valami magával ragadó a kinti erőteljes hóvúvásban, amit most is bevilágít a felhőrétegen átszűrődő nap fénye. (Könnyen beszélek, a fűtött szobából.) Asszem, ez az ami, az Örök Városban érezhetően hiányzott: megélni az őszt olyannak, amilyen: a maga esőzéseivel, fényes színpompájával, a hulló levelekkel... és most jön a tél, ennek van itt az ideje.

veszítenit tudni, avagy egy gondolat a választások margójára

Rávetettem magam a youtube-ra, hogy megnézzem Obama győzelmi, illetve McCain vereség utáni beszédét. Előző bejegyzésemben, egy mondatrész erejéig, eléggé lehúztam McCain-t és ez össze is foglalta nagyjából azt a benyomást, amely az elmúlt év választási kampányában kialakult bennem róla. A vereségét beismerő beszéde (lásd magyarul is) után azonban azt éreztem, de jó lenne, ha ilyen helyzetben hasonló érettséggel és korrektséggel tudnék beszélni ellenfelemről. A legnagyobb erények közé tartozik a szememben, amikor valaki az elődjéről, vagy ellenfeléről pozitívan tud megnyilatkozni. Obamától is korrektnek éreztem McCain méltatását és az együttműködésre tett ígéretét. McCain tisztán rávilágított arra is, hogy a közös szándék -az USA rendbehozataláért való törekvések- mellett is a különbségek minden bizonnyal megmaradnak. És ez talán nem is baj. A kérdés csak annyi, hogy ilyen helyzetben kinek van/lesz bátorsága ezeken a különbségeken felül emelkedni, hogy aztán egészen új szemszögből tudjanak a felek rájuk (a meglévő különbségekre) tekinteni? Hazai politikai kultúránkban is talán eljutunk egyszer erre a szintre... Én hiszem.

egy nem is olyan kis lépés

Az Amerikai Egyesült Államok választó polgárai kedden, 2008 november 4-én történelmet írtak: megválasztották 44. elnöküket Barack H. Obama személyében. Miért érzem kiemelkedően történelmi pillanatnak ezt az eseményt, amelyet az egész világ, a médiaorgánumok többsége is kiemelt figyelemmel kísért? Önmagában már azt a tényt, hogy a történelemben először léphet be színesbőrű elnök a Fehér Ház kapuján, egy demokratikus államrendszer hatalmas lépésének tartom. Amennyire tudtam, követtem a demokrata előválasztásokat és világos volt, hogy akár az első női, akár az első színesbőrű jelölt történelmet írhat. Obama szemlélete, irányvonala, karizmatikus személyisége hamar meggyőzött és ettől kezdve drukkoltam, hogy erre a felismerése az USA választóinak többsége is eljusson. Tény az is, hogy a választásokat megelőző helyzet tényezői nemigen javíthatták volna jobban a demokrata elnökjelölt győzelmi esélyeit. Bush politiaki megítélése mélyponton, tombol a gazdasági világválság előszele, változásokra kiéhezett társadalom, egy nagypapás-veterán, világos elképzelések nélküli elnökjelölt a republikánusok oldalán... Obama ezzel szemben egy olyan új világ képét rajzolja elénk, amely csak kevesekben nem támaszt igazi pardise-feelinget. Lévén, hogy ezt pragmatikus gondolatokkal, határozott fellépéssel, ugyanakkor közvetlen személyességgel teszi, még a szkeptikusabb kritikusait is elbizonytalanítja. Mindezek és minden előrejelzés ellenére, nem tudom hogy volt-e olyan ember, aki hitte, hogy az Egyesült Államok lakossága, szavazó polgárai képesek lesznek meghozni ezt a döntést és ráadásul olyan világosan, ahogyan tették azt tegnap este. Magam részéről azért semmiképen nem egyfajta messiást látok Obamában. Sokkal inkább egy olyan valakit, akitől egyszerűen hitelesnek hangzanak azok a szavak, melyek a szociális problémák, társadalmi igazságtalanságok javítását, a harmadik világ felemelését, egyfajta kiegyensúlyozott nemzetközi politikát céloznak meg. A nagy menet persze csak most kezdődik. Hiszen Obamának és stábjának nem kis zűrzavarban kell nekivágnia a new-world építgetésének. Csak a belső gazdaságra és pénzügyi piacra tekintve láthatjuk például, hogy a greenspan-i modell után valami új paradigma alapjait kellene megvetni, mindezt úgy, hogy az ebből fakadó nemzetközi földmozgás minél kevesebb házat temessen be. És akkor még a többi szektorokat nem is említettük. Hát hajrá! Én bizakodom abban, hogy - ha nem is lesz egy gyalog galopp - ezzel a mérföldkővel új fejezet nyílik a kultúrák, társadalmak közti párbeszéd és a mind egyetemesebb testvériségre való törekvés területén. Step by step...

Irány a hegyek! Azért ne túl messzire...

Tomival és Imivel kiruccantunk ma a közeli "hegyekbe". A KK-nál (ami gyakorlatilag a volt KKKI épülete) beköszöntünk hugicámnak, majd pedig neki vágtunk a fergeteges túrának. Felbaktattunk a fehér sziklákhoz, onnét egy kis kerülővel az Oroszlán szikla irányába indultunk, hogy feljussunk az Árpád-kilátóhoz. A kis kerülőúton belefutottunk egy nagyobb zöld terepjáróba, amelyre fehér betűkkel több oldalról is fel volt matricázva-. "tűzszerészet" és a teljesség kedvéért ott állt egy őket kísérő rendőrautó is. A terepruhás és a kék overálos figurák már távolról integettek, hogy ne próbáljunk közelebb menni, vagyis továbbhaladni az egyébként jelzett útvonalunkon. Na itt megértettük, hogy valami robbanni fog, és így is lett. Fél óra múlva az egyik zöld ruhás háromszor elkiáltotta magát: "Vigyázz! Robbanás!" Aztán egy kis morajlás következett, melybe még a pad is megremegett, amelyre leültünk. Ezután a fergeteges kuriózum után felkeltünk és tovább mentünk. Olyan igazi őszi, sétálós kirándulás volt ez. Enyhén ködös, de napsütéses táj, őszi színpompa, békés sétálgatók, futók. Imit elárasztották a névnapi jókívánságok, sms-ek... Mi Tomival a hármashatárhegy tetején köszöntöttük meg egy milkával. A menet közben sokat beszélgettünk, nevettünk, előjöttek komolyabb témák is, sőt a közös ima sem maradt el... de kitárgyaltunk egy-két könyv- ill. filmélményt is. Azt éreztem a nap végén, hogy az arányosság dominált. Jót pihentünk és valamifél testvéri közösség is erősödött köztünk. És ez mindenképpen ajándék!