holdfogyatkozás

Rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz dolog ez a valami, ami leginkább holdfogyatkozás néven kering a köztudatban. Különösen akkor, ha a Holt-tenger partján, fényszennymentes környezetben, egy forró termálforrásból, pont egy vizsgás nap után, ellazulva, jó társasággal fűszerezve szemlélhetem, hogy miként furakszik be a Föld a Nap és a Hold közé úgy, hogy árnyékával teljesen eltakarja ezt a kis földközeli glóbuszt. A vártnál sokkal jobban élveztem az egészet. Kristálytiszta égbolt, (szinte) sehol senki rajtunk kívül... A holdfogyatkozás kezdetéig majdhogynem mindent élesen bevilágított a telihold fénye: a tengert, a környező hegyeket. Aztán a Hold egyszer csak elkezdett zsugorodni. Naivan már akkor felujjongtunk, amikor még csak a Föld külső árnyéka (penumbrája) takarta el a Holdat, nem gondolva arra, hogy, teljes holdfogyatkozásról lévén szó, még további sötétedés várható. Filmbe illő jelenet volt, ahogy az elsötétedéssel egyenes arányban az egész tenger egyre hangosabban kezdett morajlani, majd pedig akkora hullámokat bírt produkálni, amelyeket még soha nem láttam itt a Holt-tengernél. Éjjel fél egy lehetett, amikor a Hold már magához térőben volt és áthajtottunk En Gedibe. Ott előpakoltuk a Piotr-féle lafát és minden belevalóval együtt beburkoltuk megadva ennek a rövid planetáris színjátéknak a méltó lezárását.