csembaló koncert

Tanítványom, Tsipi, aki az itteni országos rádió komolyzenei főszerkesztőjeként dolgozik, jelezte, hogy van két jegye az izraeli zenei fesztivál keretén belül meghívott Enrico Baiano csembaló koncertjére. Fel is hívtam Loncy-t, hogy van-e kedve eljönni, s miután nem állt égnek a haja az ötlettől, elhatároztuk, hogy elmegyünk. Csak később realizáltam, hogy ez pont a Barca-Manchester BL döntőt lőtte ki számomra, amiért azért szívtam rendesen a fogam. Életem első csembaló koncertje azonban meglepően jó élményként csapódott le. Négy Bach-művet adtak elő: C dúr, D mol, C mol és D dúr csembalóra írt koncertjét, melyek közül kettő két-csembalós darab volt. Nekem azt hiszem, a második és harmadik opus adagio tételei tetszettek a legjobban. Mintha ott éreztem volna a legáthatóbban a csembaló(k) és a négytagú kamarazenekar hangzásvilágának mélyreható összhangját. A két csembalista, Baiano és Häkkinen meghökkentően zseniális produkciót nyújtottak. Játékuk alapján könnyen fel lehetett volna cserélni őket: Baiano, a nápolyi virtuóz, kimérten, rezzenéstelen arccal játszott, s nemhogy a szemöldöke sem rezdült, de mintha még levegőt is elfelejtett volna venni. Míg a finn művész, egészen mély beleéléssel bravúrozott a csembalón és minden porcikája együtt rezdült a kamarazenekar többi tagjával. A végeredmény egy olyan zenei élmény lett, amely már nagyon hiányzott és végül még a BL döntő hiányát is sikerült feledtetnie (ami azért nálam bizony mond valamit).