2010. május 14., péntek
zarándokok 2
Tegnapelőtt átadtam a svájciakat követő olasz csoportomat Al-nak, így véget ért a cirka tizenöt napos idegenvezetői küldetésem. Azt azért nem mondom, hogy a végére nem éreztem magam úgy, mint egy kicsavart mosogatórongy. Ráadásul megértettem azt is, hogy a profi idegenveztők nem véletlenül tanulják évekig ezt a szakmát. A törtenelmi, archeológiai, tárgyi ismereteimmel, az előadókészségemmel, és a spirituális összefüggések megvilágításával azt hiszem nemigen volt gond (és hát főleg ezeket várták el tőlem). A helyi növényzet ismeretében azonban már jelentkeztek némi hiányosságok, úgyhogy a következő csoport érkezésére mindenképpen tuningolni fogom a botanikai felkészültségemet (is). Mindent egybevéve nagy élmény volt bejárni újra a szent helyeket, megvilágítani azok jelentőségét, és a visszajelzésekből úgy tűnt, hogy ez nem csupán engem gazdagított.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése