lényegre figyelve

Az előző posztban említett olasz csoporttal volt még egy egészen sajátos élményem. A csoporttal eljött nyolc fokolarina is (a fokolár közösségen belül Istennek szentelt életet élő nők), főként középkorúak. Az egyikük,Pla, rákos daganattal döntött úgy, hogy részt vesz ezen a szentföldi zarándoklaton. Több mint négy évvel ezelőtt fedezték fel nála a rosszindulatú tumort, azóta - különboző kezelések mellett is - a daganat tovább terjedt és mostanra többszörös áttétet diagnosztizáltak. Mélyen megérintett az, ahogyan Pla az egész úton jelen volt, járt, figyelt beszélgetett... A hosszabb gyaloglásokhoz szüksége volt tolókocsira, egyébként azonban nem sok jel utalt arra, hogy halálos beteg. És mégis - nemcsak ő, hanem a környezete is - teljesen tudatában volt annak, hogy napok kérdése és beköszönhet életének utolsó - valószínűleg csak hetekig elhúzódó - szakasza. Nagymamám tíz évvel ezelőtt csontrákban halt meg, így nem először találkozom közelről azzal, hogy egy ilyen daganat miként képes rövid időn belül felemészteni valakinek az életét. Mégis Pla jelenléte most nagy hatással volt rám. Sok-sok minden, ami mostanában foglalkoztat valahogy relatívvá váltak és olyan apró dolgokra kezdtem el odafigyelni, hogy miként szólok valakihez, vagy hogy amit teszek, azt hogyan teszem. Miként szólnék az emberekhez, ha tudnám, hogy ez az utolsó lehetőségem, vagy miként tenném a legbanálisabb dolgokat is, ha tudnám, hogy az utolsó alkalmam arra, hogy szeressek? Ezek a kérdések forogtak bennem.