egy híján harminc

A héten leruccantam Balatonszemesre szüleimhez és ennek bő három, együttöltött nap lett a gyümölcse. Lévén, hogy hét éve már jórészt nem itthon lakom, ritkán adódnak ilyen alkalmak, amikor így picit is hosszabb időre együtt lehetünk. Hétfőn ünnepelték huszonkilencedik házassági évfordulójukat. Örültem, hogy ennek az ünnepnek most nem pusztán egy rövid telefon, vagy sms erejéig lehettem részese, hanem személyesen is átölelhettem őket. Jókat beszélgettünk, strandoltunk, olimpiát néztünk, sokat nevettünk és persze a nosztalgiázgatásnak is megvolt a helye. Szerdán anyu verhetetlen pacalpörköltet hozott össze. Apuval nem hagyhattuk ki a szokásos teniszt, sőt a helyi teniszpályás, még a technikám finomítgatásában is segített. Azt talán csak ritkán érzékeljük, hogy mennyire fontos pillanatok is ezek. Rácsodálkoztam szüleim házasságának közel harminc évére, amelynek huszonhét ill. huszonhat éves részhalmazát tesszük ki húgommal. Egyszerűen csak örülök annak, hogy ők a szüleim, hálával gondolok mindarra, amit gondoskodásban, szeretetben kaptam tőlük, és csak drukkolni tudok, hogy ebben a nem is annyira egyszerű világunkban, vezető üzletemberekként is, tudják felismerni azokat a kihívásokat, melyeket az élet még tartogat számukra. Remélem a legközelebbi alkalomra Szilvi húgom is el tud szabadulni a KKKI mikroszkópjai mögül…