imaóra názáretben, itt és most

Hogy Forrest Gump-osan fogalmazzak: Názáretben vagyok, ismét. Csoporttal, ismét. A mostani csoportom több sajátossággal is bír, mely jócskán bővíti az eddigi tapasztalataim skáláját, de erről talán egy másik bejegyzésben írok. Most pusztán azért ragadtam billentyűt, mert ebben a pillanatban értem vissza egy imaóráról, itt Názáretben és erről nem lehet nem írni, itt Názáretben. Egy imaélményt sokszor nehéz megosztani, főleg így blogon. Úgyhogy most nem is arról akarok írni, hogy mit jelentett az Istennel való találkozás ebben az egy órában, hanem sokkal inkább arról, hogy miként jutottam el oda.
A szállodánk közvetlen az Angyali Üdvözlet bazilikája mellett van, s ma reggel innét indultunk, hogy bejárjuk a Genezáreti-tó környékét, majd kora este ide is érkeztünk vissza. Vacsora előtt sikerült néhány fontosabb dolgot elintéznem, de bőven jutott még vacsi utánra is tennivaló. A csoportból jelezték, hogy vacsora után a bazilikában eucharisztikus szentségimádással egybekötött imaóra lesz, s én bátorítottam is mindenkit, hogy aki szeretne, menjen, még úgy is, hogy egyéb elintéznivalóim miatt én nem mennék. Valaki még külön is odajött megkérdezni, hogy én akkor nem jövök-e, és teljes nyugalommal jeleztem, hogy "nem hiszem". Mihelyt felmentem és beléptem szobámba, belém hasított egy fura érzés, mégpedig, hogy itt vagyok Názáretben... nem egy akármilyen városban, Názáretben. Sok embernek beszéltem már erről a városról, sokszor imádkoztam is már itt és elmélkedtem a Szentírást ezen a helyen. Mégis most azt éreztem, nem hagyhatom ki ezt az alkalmat, és lemenjek, legalább csak néhány percre, erre az imaórára, hiszen  nem tudhatom, hogy erre valaha is lesz-e még lehetőségem. Ha igen, az ajándék, azonban a jelen pillanatot itt és most élhetem csak meg igazán. Az elintézendő dolgok pedig várhatnak, néhány percet mindenképp.
Lementem, beléptem a bazilikába és ott ragadtam.
Így lett ma este Názáret valamivel több, mint egy hely, ahol csupán ismét egy csoporttal vagyok.