mérleg

Lassan két hete, hogy újra felvettem a szentföldi élet ritmusát. Ennek megfelelően éppen egy tíz napos csoportvezetésen vagyok túl, és kezd beindulni az adrenalin dömping az egyetemi elmaradásaim rendbehozatala körül. Lazítás képen, most mégis a blogírásba fojtom aggodalmaimat (ami az elkövetkezendő időben könnyen lehet, hogy háttérbe fog szorulni).
Mindenek előtt az otthon eltöltött közel négy hetéről gondoltam írni néhány szót.
A következő álmok megvalósítását ringattam magamban erre a home-sweet-home időszakra:
1. pihenés (egy meglehetősen hajtós időszak után) 2. találkozások 3. csak otthon elintézhető és utána járható dolgok rendezése 4. haladás az egyetemi munkáimmal

1. Az első másfél-két hetem ténylegesen a pihenésről szólt. Sokat olvastam, zenét hallgattam, gitároztam sőt egy színházi program is belefért a sorba. Anyu kitett magáért és gondos odafigyeléssel a legfinomabb menüket készítette el ezekben a hetekben. Az érkezésem estéjén húgicám is átjött, így rögtön négyesben is lehettünk, de nagyon szépek voltak, az Apuval és Anyuval hármasban eltöltött idők is. A relax időszak egyik koronája az volt, amikor Loncyval lekeveredtünk a Balcsira majd két napra. A nyári csúcs-szezonnak már a nyomait sem lehetett fellelni, amiből egy mélyre ható, végtelen nyugalmat és harmóniát megjelenítő (idillinek is mondható) balatoni életérzés kerekedett ki. Ráadásul a 22-25 fokos jó időt még sikerült telibe elkapnunk. Loncy a balatoni fürdést sem hagyta ki, míg én megelégedtem a lábáztatással ezúttal. A pihenés rovatból nem maradhat ki a Papréttel megspékelt Pilis-bringatúra GeTommal és Andrew-val. Papréttől eléggé rezeltem, mert utoljára a bringás fénykoromban csináltam meg és azért az mindig amolyan tökös-gyerek indikátor is volt. Ezúttal pedig bringán is rég ültem, a monti sem  volt a toppon... de belevágtunk. Nem várt módon egész könnyen felértem Paprétre, ami után le is gurultunk Visegrádra. Na és eztán következett a kálvária. Amiről azt gondoltuk, hogy békésen, sík terepen visszatekerünk Szentendréig a Duna-parton, abból egy 25 km-es folyamatos emelkedés lett, amelynek a végére a tüdőm az orromon folyt ki. De megérte : )

2. A találkozás rokonokkal, cimborákkal című fejezet, mindig egy feneketlen zsáknak tűnik. A mostani itthonlét sajátossága etekintetben talán az volt, hogy számos olyan baráttal, ismerőssel sikerült találkoznom, akikkel egyébként már nagyon régen nem láttuk egymást. Néhányukkal több mint tíz éve nem találkoztam és be kell valljam, meglepően sokat jelentettek ezek a pillanatok. Jó volt Botinhót is meglátogatni, látni növekvő kis családját. Geri szintén itthon volt, így a GeTom, Geri, Bálint, Andrew alakulattal ismét együtt voltunk, sőt még egy gulyás-estet összehoztunk Andrew jóvoltából. Hagyományokhoz illően az utolsó másfél hét exponenciális gyorsasággal sűrűsödött, amelybe egyre több találkozás, összefutás ékelődött be és még így is jó néhány betervezett alkalom maradt ki sajnos.

3. Otthoni ügyek alá most főként olyan teendők, hobbik sorolódtak, mint például korábbi jegyzetek befényképezése, régi WHS-ek digitalizálása, könyvek, szakirodalmak átfésülése... De regisztráltam ügyfélkapura is, bankos dolgokat is intéztem, sőt mióta bizalmamat vesztettem a jeruzsálemi óvárosi fogorvos ismerősömben, a fogászati átnézést is otthoni ügynek tekintem. Némi ruházati felszerelkezés sem maradt ki, sőt, hogy életben tartsam a jeruzsálemi maraton iránti ambícióimat, egy új futócipót is vettem. Az otthoni ügyek listájáról is maradtak kipipálatlan pontok, de alapvetően sokkal több mindent sikerült abszolválnom, mint amire számítottam.

4. Haladás az egyetemi dolgokkal. Nu, ez az a pont, ami nem fért bele az otthonlétbe. Egy kis elszakadást nem is bántam, még akkor sem, ha most azért szívom rendesen a fogam emiatt...

Ha summáznom kellene az összmérleget: ismét csak megerősödött bennem, hogy otthon lenni mindig jó!
És bár a kissé túlkalibrált elképzeléseim erre az időszakra hagytak maguk után beteljesítetlen pontokat, nem tudom, hogy ennél jobban ki lehetett volna-e használni ezt a néhány hetet.
Mély hála van bennem családomért, barátaimért, akik nélkül az otthonom nem is lenne igazán az otthonom.