páratlan élmény volt a Fokolár elnökségét és központi delegációját vezetni öt napon át, és a pozitív visszajelzések pont emiatt különösen is sokat jelentettek. most pedig épp, hogy szusszantam egyet, már itt is van a következő csoport Svájcból, akikkel ma reggel megérkeztünk Jordániába. Mivel a csoport a körút felét Jeruzsálem és környékén tölti, a másik felét pedig itt Jordániában úgy adódott, hogy elkísértem őket ide, még ha itt másnak is jutott az a szerep, hogy okos dolgokat mondjon az itteni helyekről... tehát mondhatjuk, hogy magam is részben felfedező úton vagyok (ráadásul először van szerencsém megízlelni, hogy milyen is az a Jordánia). Ma, miután nem kis küzdelemmel átverekedtük magunkat Allenby-nél a Jordán határon, megnéztük Madabát, ahol szemügyre vehettem a világ egyik legrégebbi, ötödik századi (mozaik) szentföld-térképét. A Nébo hegyet pedig, amely szintén ma lett volna, és ahonnan megcsodálhattuk volna Mózessel együtt az Ígéret Földjét, áttettük egy másik napra.
Nagy hatással volt rám, ahogyan kanyarogtunk a jordániai, sivatagos hegyek között, s összességében egészen más benyomást keltett, mint az izraeli, palesztinai tájak egysége.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése