családi színfolt

A múlt vasárnap összejött egy spontán családi összeruccanás. Az egész úgy indult, hogy egy hosszabb -pár hetes- kihagyás után bejelentkeztem nagyikához vasárnap ebédre. Még azon héten felskypeolt hugicám és kérdezte, hogy akkor mikor is megyünk a nagyihoz. MegyÜNK? kérdeztem vissza, és kiderült, hogy már ő is lezsírozta. Örültem, hogy vele is együtt leszek, de ez azt is jelentette -gondoltam- hogy ugrott a betervezett zongoraedzésem. Azért húgi megnyugtatott, hogy őt nem zavarja, ha kicsit leporolom a pianínót. Még ugyanazon a héten anyu is felskypeolt és velük is beterveztünk egy összeruccanást vasárnap délutánra (még egy múzeumlátogatás is képbe jött). Vasárnap délben meg is érkezünk húgival nagyikához, ahol már várt a gőzölgő paradicsom leves, a frissen készült paprikás csirke nokedlival és persze a kihagyhatatlan tejfölös uborkasaláta. Elég éhesek voltunk, úgyhogy közös ima és neki is láttunk a dolgoknak. Ebéd előtt, azért teszteltem egy kicsit a zongorabillentyűket. Már a paprikás csirke beszervezésén dolgoztunk, amikor egyszer csak megszólalt a kaputelefon. A nemmindennapi pozitív meglepetés átütő erejével hatott, amikor kiderült, hogy anyuék jöttek meg, hiszen alapvetően azt gondoltam, hogy talán a városban fogunk találkozuni valahol... Azért is örültem, mert rég voltunk csak így öten együtt és ráadásul a nagyinál. (Általában nagyobb családi banzájok szoktak lenni és nálunk.) Ment is a dumcsi. Mi még bevégeztük a bevégezni valót, apuék pedig asszisztáltak hozzá, lévén, hogy már túl voltak egy gasztronómiai kitérőn. Ebéd után előtört belőlem a "gyermeki" énem és, amíg a többiek traccsoltak, én a zongora elé vetettem magam, hogy egy kicsit megvillogtassam összekapart tudásomat az akkordos billentyűkíséret terén. Minden féket bevetve, próbáltam nem túl menni azon, mint amit egy kis háttérmuzsika adhat és így nem megtörni a társalgást. Mégis az egyik legnagyobb elismerésként éltem meg, amikor apu (a kísérettel összhangban) elkezdte énekelni azt a számot, amelyet éppen játszottam. Sőt, anyu is jelezte, hogy felismerte az ópuszt. Ez még húszonhét éves fejjel is a pótolhatatlan sikerélmények közé tartozik, mégpedig abba a különleges fajtába, melyet csak a szüleitől kaphat az ember. Utána kis retro party következett. A Filmmúzeumon éppen a "Szépleányok ne sírjatok!" című filmet vetítették, amelyre apu és anyu szeme is felcsillant. Ráadásul azok a Keksz és Syrius számok (régi nagy kedvencek) mentek éppen, melyeket apu annak idején épp ugyanilyen szobaméretű klubbokban hallgatott, és épp úgy mint azok a fiatalok, akik ott kuksoltak a fekete-fehér vásznon . Hogy teljes legyen a retro feeling, neki vágtunk az éppen következő Állami áruház című filmnek, melyben többekközt Latabár Kálmán, Gábor Miklós és Petres Zsuzsa (akiről fél óra elteltével be is tudtuk bizonyítani nagyikának, hogy nem a Kis Manyi) magyar filmcsillagok mutatták be, hogy miként működik a rendíthetetlen fellegvár. No ekkor már sejthető volt, hogy a múzeumlátogatás ugrott. A film után aztán, amikor nagyikától is elköszöntünk, négyen még beültünk egy kávézóba... Itt még tovább beszélgettünk, és egy kicsit én is tudtam mesélni a hetemről, sikereimről (különösen a cserkészeknek tartott lelkinapról, amelyről egész jó visszajelzések érkeztek.) A szürkén, esősen, nyirkosan induló vasárnapot egész beszínesítette ez a kis családi találkozás.

Sophia

A múlthéten leutaztunk Clair-rel Loppianóba, hogy részt vegyünk a Fokolár újonnan megszületett, és Sophia névre keresztelt egyetemének megnyitóján. Bár csak alig két napot töltöttünk ott, érdemes volt tizennyolc órát utazni oda és kb ennyit vissza, hiszen számunkra, akiknek volt alkalmunk részt venni három év alkalmával a születendő egyetem nyári kurzusain, és így egy egészen új akadémiai tapasztalatot szerezni, ez egy történelmi pillanat volt. Sokan azt mondják, azért tudott az alapító okirat elfogadtatása és a teljes akkreditációs procedúra ilyen gyorsan keresztül menni az aminisztrációs akadályplályán, mert a felsőoktatási képzés egy új paradigmájának magvait látták az alapuló egyetem programtervezetében. Alkalmam volt viszonylag közelről végigkísérni az egyetem születését, és számomra is úgy tűnik, hogy valóban új utat nyithat meg az egyetmi képzésben az amit a Sophia - még csak "egyetemi intézet"-ként - nyújtani képes. Miről van szó? A Sophia egyetem nem elsősorban specifikus (jogi, közgazdasági, informatikus...) szakdiplomát kínál, hanem egy olyan interdiszciplináris képzésre helyezi a hangsúlyt, mely segít egyfajta integrált műveltséget elsajátítatni egy adott kompetenciaterületen belül (társadalomtudományok, természettudományok...terén). Ez azt jelenti dióhéjban, hogy, ha valakinek van pl. egy közgazdász alapképzése(bachellor) vagy master-je, az egy nemzetközi tapasztalatot szerezve részt vehet ezen a fajta integrált master vagy doktori képzésen és erről papírja is lesz. Miben áll ennek a jelentősége? Például abban, hogy a munkaerőpiacon egyre többet ér, ha valakinek mondjuk a nukleáris medicina mélyreható ismeretei mellet, van egy átfogó informatikai, közgazdasági, társadalmi, antorpológiai...ismerete vagyis egyfajta "integrált" látásmódja. Persze parciálisan ez már több egyetemen megjelent valamilyen módon: a közgázon pl. tanítanak informatikát, a műegyetemen a vegyészek is tanulnak valamennyi mikrót és makrót stb. Azonban nekem úgy tűnik, hogyez még messze nem elégíti ki korunk azon egyre ütemesebben növekvő igényét, amelyet egy szervezett integrált felsőoktatási képzés tud nyújtani. Az új Sophia egyetem többek között talán ebben hozhat valami egészen eredetit.

adventi sikerek

Advent második hetét kezdtük el tegnap este. A múlthéten kórházba került Francesco. Miközben órát tartott, elkezdett szédülni, és rosszul lett. A doki beutalta a kórházba, s onnét már haza sem engedték. A belgyógyászat semmit nem mutatott ki, így most már alapvetően itthon van, s próbáljuk mindannyian visszafogni és rábírni, hogy egy kicsit húzza be a féket. Hát nem könnyű. Folynak még a neurológiai vizsgálatok. Azért némi javulás jeleit véltem felfedezni, ami annyit jelent, hogy már egyre kevesebbet szédeleg napközben. A feladatai nagy részét most átvállaltam: gimis órák, plébániai csoportok, lelkinapok, imaórák megtartása. Kezdenek élesben menni a dolgok. Eddig élvezem és ráadásul elég sok sikerélményben is volt részem az utóbbi hetekben, ami jót tett az egómnak :) Azt érzem, hogy van mondani valóm, amivel eddig sikerült megmozgatni a legkülönbözőbb korosztályokat.
Az egyik legnagyobb sikerélményem tegnap volt. Cserkészeknek kellett lelki-napot tartan. Ez már önmagában is furcsán hangzik: cserkészek és lelkinap. De hát Francescótól átvállaltam, és egyébként is volt bennem egy olyanfajta béke, hogy itt azért sokat nem veszthetek, de legalább kipróbálhatom magam a tízennégy-tizenöt éves korosztály előtt is. Beleugrottam. Találtam egy jó kis elrettentő címet: "Vágyaink és döntéseink a karácsony titkának fényében". (Nem rossz, mi !?:)
A program első felében az életünket mozgató vágyakról, azok fontosságáról beszéltem, a második félidőben pedig ezt folytatva beszéltem a döntések szerepéről életünkben. Sőt, a vágyakhoz kapcsolódva, a téma bevezetője után, adtam mindenkinek egy lapot és megkértem őket, hogy írják össze azokat a vágyaikat, céljaikat (mindenki ötöt), amit életükben szeretnének elérni, és hogy merjék szabadon engedni fantáziájukat anélkül, hogy azt éreznék, valami jámbor dologokat várok tőlük. Ha valakit érdekel, szívesen leírom mi lett a vége. A lényeg, hogy a nap végén a legtökösebb kemény fiúk is azt mondták a vezetőiknek, hogy nagyon "bejött" a téma. És én is úgy láttam, hogy alapvetően jól érezték magukat. A nagy menet persze csak holnap kezdődik, amikor is két hétig ugyan arról kell majd beszélnem közel húsz osztálynak...
Egyre inkább azt érzem, hogy a siker ajándék, mely segít növekedeni, a kudarc pedig -ami szintén bármikor, bármely területen képes beköszönni- alázatra tanít, és így, ha kicsit fájdalmasabban is, ugyanezt a növekedést szolgálja. Most, az adventi időszak segít abban, hogy a nap folyamán egyre többet szegezzem csendesen tekintetemet arra a Valakire, aki valahol ott bújkál minden öröm, siker, kudarc és fájdalom mögött.