advent

őszi-téli jeruzsálemi napok

Tegnap elküldtem végre azt a dolgozatomat, amely már egy-két hete lekötötte az energiáim egy jó részét. Ezt az energiamegvonást persze leginkább a blogom szenvedte el. Most azonban gondoltam, hogy azért sem hagyom elhervadni.

Átfutva ezt a másfél hónapot, amely a legutóbbi bejegyzésem óta eltelt, arra jutottam, hogy esélytelen vállalkozás lenne mindent belezsúfolni ebbe a posztba, hiszen egy sok szempontból (külső, belső, spirituális és intellektuális élméneyekben) gazdag időszak van mögöttem.

Advent utolsó vasárnapjához közeledve egyre élőbben mozog bennem az a kérdés, hogy mit is mond számomra, itt Jeruzsálemben, Betlehem közelében, a megtestesülés titka; az az egyszerű (hitemből fakadó) tény, hogy Isten hússá és vérré lett, törékennyé és sebezhetővé vált, azért hogy mi emberek, (köztük én is) közel kerüljünk a megközelíthetetlenhez, megsejtsük a megsejthetetlent. Egy következő, spirituálisabb posztban tervezek írni arról, hogy mindez miként is él bennem... Most inkább felvillantok egy-két mozzanatot, az előző hetekből.

Találkozásokban nam volt hiány. Maki összehozott egy vacsorát Stefánnal, azzal a magyar proffal, aki most itt van egy évet Jeruzsálemben, egy nemzetközi korakeresztény-kutatócsoport tagjaként és akivel ráadásul eléggé hasonló területen mozgunk. Nagy élmény volt társalogni vele (sőt még arra is ráérzett - amire így első körben kevesen szoktak - hogy mit értek a dialógus fogalmának, teológiai értelmezésén belüli, szentháromságos és kenotikus megalapozásán).

Két hete Valentínusznak köszönhetően találkoztam azzal a magyar ferences sráccal, aki szintén itt tanul Jeruzsálemben és akivel egyébként már régóta tudtunk egymáról. Nagyon jó srác. Azóta voltunk együtt egy közös előadáson is a Ratisbonban, most szombaton pedig egy magyar party lesz náluk, ahol Valentínuszt is elbúcsúztatjuk, hisz karácsony után, 27-én, már repül haza.

Három hete a fokolárral (az egész szentföldi közösséggel) Betlehemben voltunk, hogy megmerítkezzünk az idei év témájában (minden éveben ugyanis van egy átfogóbb téma, amolyan élet-program, amelyet az év során különböző formán mélyítünk el). Az idei év témája pedig: Isten a Szeretet. Be kell vallanom, hogy telibe talált. Talán azért is, mert mostani életszakaszomanak egyik alaptapasztalata pont ez: Isten a Szeretet. És ez számomra, nem pusztán egy elvont metafizikai kijelentés, hanem egy olyan alapélmény, amely csendesen, fokozatosan megjelent az életemben, s elemi erővel formálja azt explicit módon immár több mint tíz éve. Azóta sok okos dolgot tanultam arról, hogy mit is jelent az, hogy Isten a Szeretet, mégis számomra ez elsősorban az a mélyreható (minden kétséget elsöprő), egzisztenciális alapélmény marad, amely nélkül képtelen lennék magam vallásosnak nevezni, képtelen lennék naponta időt szánni az imádságra/elmélkedésre és amely nélkül Isten valószínűleg csak egy távoli, absztrakt fogalom maradna. (No de erről majd írok bővebben a lelkizősebb posztban.)

Az egyetemen is megy az élet. Az évközi beszámolóknak köszönhetően elég sűrűre sikeredett az elmúlt három hét, de eddig asszem sikerült jól venni a kanyarokat. Még két kisebb évközi anyagot kell leadnom. A kurzusokat élvezem. Az egyik szemináriumon például előkerült egy olyan téma, amely már régóta foglalkoztatott. Nevesen, hogy a niceai zsinat előtti időszakban mi alapján beszélhetünk igazhitűségről, eretnekségről, illetve, hogy mik képezik azokat a princípiumokat, amelyek alapján Iréneusz és Tertullián például már "igaz" hitről beszéltek...

Elkezdetm ismét futni a közeli parkban, bár az idő most már kezd hűvösödni itt is (17-18C nappal :)...

Talán most ennyit az elmúlt időszakról. Ja és ezen a héten ünneplik a zsidók a Chanukát.