párbeszédben

a keresztény-zsidó szimpózium napjait éljük itt Jeruzsálemben, melyet a Fokoláre mozgalom szervezett, immár harmadik alkalommal. Távolról talán kis lépéseknek tűnnek, mégis meggyőződésem, hogy a a dialógus történelmi pillanatai ezek, különösen ebben a sok ellentmondással átitatott időszakban.

a béke szigete

Itt ülök a jeruzsálemi egyetem (HUJ) campusának egyik aulájában és végre rám talált az a bizonyos belső indíttatás, hogy írjak pár sor bejegyzést. Pedig pusztán egy egyszerű hétköznap délutánja van. A délelőtti órák után volt egy puccos ebéd, amelyre engem is meghívtak, és amely kivételesen inkább hasznos és élvezetes volt, mint üres, formális fecsegésekkel megpakolt időpocsékolás. Aztán kijöttem, kerestem egy helyet, hogy elolvassam az emaileket, az aktualitásokat... Kb. kétnaponta szoktam egy-két órát szánni az ilyen jellegű update-oknak (hírek,blogok, levelezések...). Néhány egyetemen már volt szerencsém megfordulni (Budapest, Róma, Freiburg, Düsseldorf), de meg kell vallanom, hogy itt, a jeruzsálemi campusnak van egy sajátos légköre. A helyi diákok a "béke szigetének" szokták hívni. Lehet, hogy csak az ország politikai és társadalmi feszültségeiben rajzolódik ki ez a kontraszt, de találónak érzem a az elnevezést. Egy- egy blog vagy hírportál olvasása közben olykor feltekintek és csak figyelem az embereket. Az arcokról többnyire békés -a kinti helyzet sokszor nyomasztó és ellentmondásos légkörén felülemelkedő - nyugalmat lehet leolvasni. Az előbb egy vak lány haladt el előttem. A lány rutinosan és természetesen közlekedett a botjával és egy fiúval beszélgetett, aki szelíd figyelemmel, de ugyanolyan természetességgel figyelt rá. Tegnap részt vettem egy konferenciaesten, ahol palesztin és zsidó diákok, professzorok, keresztény ösztöndíjasok békésen, nyíltan tudtak beszélgetni, egymásra figyelni. Miről? Jó kérdés. (no éppen azért vagyok itt, hogy ezt kutatgassam) Nyilván ez a három hét - azóta, hogy megérkeztem - sokkal többre nem elég, minthogy egy első, intuitív kép körvonalazódjék abban az izraeli kultúr-kontextusban, amely itt a jeruzsálemi héber egyetem falain belül valósul meg, sőt az én esetemben ez az észlelési terület tovább szűkül a RIS-re és annak vonzáskörzetére. A campusról kilépve a kép egy csöppet összetettebbé válik. Falak, dróthálók, fiatal, huszonéves fiatalok (férfiak és nők) talpig zöldben, gépfegyverrel a kezükben; kaotikus, néhol a nyomor határait súroló arab negyedek... Volt alkalmam meghallgatni Gázából idemenekült családokat, akikből dühvel és haraggal vegyített kétségbeeséssel fakadt ki, hogy miként élik meg az aktuális helyzetet. Ebben a posztban most szándékosan nem megyek bele politikai elemzésbe (talán egy külön bejegyzésben megteszem), pusztán a hely varázsát és ellentmondását próbálom meg érzékeltetni. Az Óvárosról, a szent helyekről és arról a spirituális szemlélődésről, amely mindennek óhatatlan velejárója, talán szintén egy következő alkalommal fogok írni, hiszen keresztényként amennyire izgalmas és egyedülálló tapasztalat ezt átélni, annyira nehéz is szavakba foglalni. (hu, ezt jól megmondtam!) Addig is azonban, a kicsit fajsúlyosabb/reflektáltabb politikai és misztikus posztok mellett (ha egyáltalán...) igyekszem majd kisebb flash-bejegyzéseket is közzétenni egy-egy pillanatnyi benyomásról, észrevételről, felfedezésről innen, a "Béke Városából".